Hajléktalanokat ellátó egység
Nappali melegedő és népkonyha
Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve ellátottjai részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai-, vagy szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
A szolgáltatást igénybe vehetik a 18.évet betöltött magyar, illetve az EGT állampolgárai, bevándoroltak, letelepedettek, hontalanok, és a magyar hatóság által menekültként elismert személyek. A szolgáltatás célcsoportja elsősorban az átmeneti szállón, éjjeli menedékhelyen és utcán élő hajléktalan személyek. Ezen felül az alacsony jövedelmű, rossz egészségi állapotú szegedi lakosok, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt nem képesek a napi egyszeri meleg ételhez szükséges jövedelmet biztosítani a maguk számára, így kiszorulnak a városi szociális étkeztetési lehetőségek közül.
A népkonyha engedélyezett létszáma: 100 fő. A nyújtott szolgáltatási elemek: napi egyszeri egy tál ingyenes meleg étel elfogyasztásának lehetősége, kézmosási lehetőség, információs szolgáltatás, egyéb szociális szolgáltatás iránti igény jelzése.
Rászorultsági- és jövedelemvizsgálatot az intézmény nem végez, az igénybevétel ingyenes. Csak azok veheti igénybe, akik más étkeztetési formát nem vesznek igénybe.
A Népkonyha látogatásához 12 hónapnál nem régebbi negatív tüdőszűrő eredmény szükséges.
A Nappali Melegedő elsődleges célja, hogy az időjárási körülményektől függetlenül megfelelő helyiséget biztosítson a nappali tartózkodásra, közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, ruházat mosására és étkeztetésre a hajléktalan személyek számára. Ezen kívül az intézmény a megjelenők számára olya napközbeni ellátásokat/szolgáltatásokat nyújt, melyek segítik az adott személyt a mindennapi problémáinak megoldásában, a hasznos időtöltésben, valamint a hajléktalanságból kivezető egyéni problémák megtalálásában.
A nappali melegedő engedélyezett létszáma: 50 fő. A biztosított szolgáltatások: készségfejlesztés; közösségi fejlesztés; tanácsadás; esetkezelés; gondozás; felügyelet. Tisztálkodás; hajnyíró eszközök kölcsönzése; fertőtlenítés, élősködőmentesítés; ruhanemű mosása, szárítása; ruhanemű pótlása az adományruha erejéig; tisztított ruhanemű és tisztasági csomag őrzött szekrényben tárolása; TV nézés, rádióhallgatás, könyvtárszolgáltatás; szabadtéri sporteszközök használata; elektromos telekommunikációs eszközök feltöltése; postakezelés a bejelentett levelezési címmel rendelkezők részére.
Rászorultsági- és jövedelemvizsgálatot az intézmény nem végez, az igénybevétel ingyenes.
Átmeneti szállás
Az intézmény célja és feladata, hogy lehetőséget nyújtson a hajléktalan személyek részére az életvitelszerű tartózkodásra. Az átmeneti szálló ellátottjait a szociális munka eszközeivel, személyre szabottan a társadalomba való visszailleszkedésben segítjük önálló életvitel kialakításával, illetve akik már önálló életvitelre nem képesek koruk, egészségi állapotuk miatt, azokat támogatjuk abban, hogy a számukra megfelelő ellátási formához jussanak.
Az átmeneti szállón az intézmény egész évben, folyamatosan fogad 24 férőhelyen férfiakat, 10 férőhelyen nőket.
A szolgáltatás igénybevétele önkéntes.
A szolgáltatás elemei: tanácsadás; esetkezelés; gondozás; felügyelet; háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás.
A hajléktalanok átmeneti szállásának igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője szóbeli vagy írásbeli kérelmére, indítványára történik.
A Kérelem az intézmény honlapjáról letölthető, illetve személyesen is átvehető SZMJVÖ ESZI Hajléktalan ellátás Irodájában: 6724 Szeged Moszkvai krt. 1.-3.
A Kérelem részét képezi a 9/1999. (XI.24.) SZCSM rendelet szerinti Egészségi állapotra vonatkozó igazolás, amit a háziorvossal vagy kezelőorvossal ki kell töltetni.
Jövedelemnyilatkozathoz – amennyiben az ellátást igénylő vagy más személy nem vállalja az intézményi térítési díjjal azonos személyi térítési díj megfizetését – mellékelni kell a jövedelmet igazoló iratot.
A Kérelmet és a Jövedelemnyilatkozatot az ellátást igénylőnek kell aláírnia (illetve törvényes képviselőjének, amennyiben ellátást igénylő cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, vagy részlegesen korlátozó gondnokság esetén, amennyiben ebben az ügycsoportban korlátozva van). A gondnokságot igazoló gyámhatósági határozatot a kérelemhez be kell csatolni. Amennyiben kérelmező egészségi állapotából kifolyólag aláírni nem tud, a tényt a kérelmen fel kell tüntetni és azt az orvossal le kell igazoltatni. Az ellátásra vonatkozó igényeket beérkezésük sorrendjében az intézmény nyilvántartásba veszi. A Kérelem elbírálását követően a Megállapodás megkötésére kerül sor. A Kérelem esetleges elutasítása indokolással írásban történik.
Az átmeneti szálló az átmeneti hajléktalan szállónak van meghatározott napi intézményi térítési díja (ezt önkormányzati rendelet rögzíti) de a lakók által ténylegesen fizetendő összeg szinte mindig ettől eltér, mert jövedelemarányosan állapítják meg és csökkenthető vagy el is engedhető. Jelenleg az intézményi térítési díj: 480 Ft / fő / nap.
A személyi térítési díj nem lehet magasabb a jövedelem 60%-ánál, de ha nincs jövedelem, akkor 0 Ft is lehet, ha van jövedelem általában annak egy része (nem fix napidíjként).
Éjjeli menedékhely
Az intézmény célja, hogy az év minden napján lehetőséget nyújtson a hajléktalan személyek részére az éjszakai pihenésre, felügyeletre, tanácsadásra, esetkezelésre, tisztálkodásra, mosási lehetőségre.
A szolgáltatás elemei: tanácsadás; esetkezelés; felügyelet; háztartást pótló segítségnyújtás. Éjszakai pihenés lehetőségének biztosítása; tisztálkodási eszközök biztosítása, mosás és szárítás; értékmegőrzés; tájékozódáshoz való hozzáférés; ruhapótlás; ételmelegítés; élősködő mentesítés, elsősegélynyújtás; tanácsadás; felügyelet.
Nyitvatartás: hétköznap 16.00. – 08.00.;
hétvégén és ünnepnap 18.00.-08 óra között
Férőhely:
Bajai út 13. Telephelyen: 41 fő férfi; időszakos férőhely 12 fő férfi
Moszkvai krt. 1.-3. Telephelyen: 9 fő nő; időszakos férőhely 4 fő nő
Az igénybevétel módja: a bejáratnál megkérdezik az alap adatokat (név; születési adatok; TAJ szám). Be kell mutatni egy évnél nem régebbi tüdőszűrő eredményt.
Minden nap újra jelentkezni kell. Házirend szigorú betartása fontos.
Rászorultsági- és jövedelemvizsgálatot az intézmény nem végez, az igénybevétel ingyenes.
Telephelyek:
SZMJVÖ Egyesített Szociális Intézmény
Hajléktalanokat ellátó egység
Átmeneti szállás
Cím: 6725 Szeged Moszkvai krt. 1.-3.
Telefonszám: +36-62-420-476
Elektronikus levélcím: hajlektalan.egyseg@szeged-eszi.hu
Nyitvatartás:
Az év minden napján egész nap.
Ügyfélfogadási idő:
Az év minden napján 08.00.-20.00. óráig.
SZMJVÖ Egyesített Szociális Intézmény
Hajléktalanokat ellátó egység
Nappali melegedő és Népkonyha
Cím: 6725 Szeged Moszkvai krt. 1.-3.
Telefonszám: +36-62-420-476
Elektronikus levélcím: hajlektalan.egyseg@szeged-eszi.hu
Ügyfélfogadási idő – Nappali melegedő:
Az év minden napján 08.00.-20.00. óráig.
Ügyfélfogadási idő – Népkonyha:
Az év minden napján 11.00.-13.00. óráig
SZMJVÖ Egyesített Szociális Intézmény
Hajléktalanokat ellátó egység
Éjjeli menedékhely
Cím: 6728 Szeged Bajai út 13.
Telefonszám: +36-62-491-319
Elektronikus levélcím: hajlektalan.egyseg@szeged-eszi.hu
Ügyfélfogadási idő:
Az év minden napján hétköznap 16.00.-08.00. óráig; hétvégén 18.00.-08.00. óráig.
Szociális étkezés
Házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Tanyagondnoki szolgálat
Hajléktalan ellátások