Bemutatkozás:
Intézményünk komplex, egymásra épülő, szociális és egészségügyi szolgáltatások széles választékát nyújtja, 19 szakfeladat biztosításával, 18 telephelyen.
Az első intézményünk a Területi Gondozás Intézménye – amely ma a Szeged Egyesített Szociális Intézmény részeként működik – az 1970-es években kezdett kialakulni. Ebben az időszakban országosan is megjelent az igény arra, hogy az idősek és rászorulók ne csak bentlakásos intézményekben kapjanak ellátást, hanem saját otthonukban is segítséghez jussanak. Ennek hatására hozták létre a területi alapon szervezett gondozási központokat, amelyek házi segítségnyújtást biztosítottak, figyelemmel kísérték az egyedül élő időseket, megszervezték az alapellátásokat (pl. étkeztetés).
Szegeden ezek a szolgáltatások kezdetben külön egységekben működtek, majd a későbbi intézményi integráció során – főként a 2000-es években – kerültek be az egységes szervezetbe.
- Intézményünk Idősek Otthona 1980-ban alakult.
- 1986-ban megalakultak Szegeden a Gondozási Központok és az Idősek Klubjai.
- 2007-ben az intézmény a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ intézménye lett.
- 2010. január 30-től nevünk Egyesített Szociális Intézmény (Idősek Otthona) lett.
- 2010. július 01-jével a Humán Szolgáltató Központ beolvadt az Egyesített Szociális Intézménybe, és egységes szociális intézmény jött létre Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény néven.
- 2024. június 28-án Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése döntött az SZKTT ESZI
valamennyi feladatára vonatkozóan a fenntartói jog Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat részére történő visszavételére 2025. január 01-i hatállyal.
Intézményünk Egyesített Szociális Intézmény néven – Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában:
Az alapszolgáltatás biztosítására hét Idősek Nappali ellátását biztosító Intézményét, egy Fogyatékosok Nappali ellátását biztosító Intézményét foglal magába, mely ellátja a város idős és fogyatékkal élők gondozásával összefüggő szociális alapszolgáltatási feladatokat (idősek nappali ellátása, étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás, fogyatékosok nappali ellátása, támogató szolgálat). Ezen felül szintén alapszolgáltatási feladatokat lát el a Családok-, és Gyermekek Átmeneti Otthona, a Szenvedélybetegeket ellátó egység; a Hajléktalanokat ellátó egység (két telephelyen), valamint a Család-, és Gyermekjóléti Központ és a Család-, és Gyermekjóléti Szolgálat is.
A szakosított ellátás keretében Idősek otthonaiban (három telephelyen) biztosítjuk az idősek komplex ellátását.
Intézményünk alapvető célja, hogy szakszerű támogatást nyújtson mindazoknak, akik állapotuk vagy élethelyzetük miatt segítségre szorulnak, mégpedig egyéni szükségleteikhez igazodva. Emellett fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásaink igénybe vevőinek életminőségét megőrizzük és javítsuk, valamint társas kapcsolataik fenntartását és erősítését is elősegítsük.
Szociális étkezés
Házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Tanyagondnoki szolgálat
Hajléktalan ellátások