Összes hír

Szociális étkezés
A szociális étkeztetés azoknak a szegedi lakosoknak jelent segítséget, akik életkoruk, egészségi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt nem tudják önállóan biztosítani a napi egyszeri meleg

Tanyagondnoki szolgáltatás
Bemutatkozik a Tanyagondnoki szolgáltatás Az alapszolgáltatások biztosításával az állam és a települési önkormányzatok segítséget nyújtanak azon személyek számára, akik egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy egyéb

Pillanat képek – Nappali melegedő
A Moszkvai krt. 1-3. szám alatti Nappali Melegedőben mindennaposak a foglalkozások. A színezést több ellátottunk szereti, mely jótékony hatású a stressz és szorongásoldásra. A fókuszált

Kollégáink (CSAO-GYAO) a SZIN Civil Falujában
2026 augusztus 26–27-én kollégáink a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) a Civil Faluban várták az érdeklődőket. A rendezvényen lehetőségünk nyílt arra, hogy személyesen is találkozzunk a

SZINeztünk
Idén is részt vett az SZMJVÖ ESZI Dr.Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum a SZIN fesztiválon, ahol a Civil Faluban vártuk az érdeklődőket. Fontosnak tartjuk, hogy a

Szezonzáró bográcsozás
Augusztus 25-én kedden, hosszas szervezés után megtörtént az első bográcsozás a Bölcs utcai, kerttel rendelkező klub udvarán. A Dorozsmai Angyalok is elfogadták a meghívásunkat! Ők

SZIN – „Civilek Utcája”
A Család – és Gyermekjóléti Szolgálat idén is részt vett a SZIN Civilek Utcája programban. Négy napon keresztül voltunk jelen a rendezvényen. A célunk az

Az úti cél: Pécs
Mihály Illés – Utazási élménybeszámolói A Bölcs utcai Idősek klubjában havi programként jön előadást tartani Mihály Illés Úr az utazásain szerzett élményekről. Minden hónapban előre

Születésnapok megünneplése az Idősek otthonában
Örömteli eseménnyel zárunk minden hónapot, nem volt ez másként augusztusban sem: a hónap szülötteit köszöntöttük fel születésnapjuk alkalmából. Az Intézmény ajándékának átadása után közös beszélgetéssel,

Református Istentiszteletet az Idősek Otthonában
Kereskényi Sándor református lelkész tartott Istentiszteletet 2026.08.27-én Intézményünk udvarán.

Katolikus szentmise az Idősek otthonában
Kihasználva a jó időt, az augusztusi szentmisét is szabadtéren tartottuk meg, melyet Dr. Fazakas Attila plébános úr celebrált.

Szentmise a Nagyszülőkért
Dr. Fazakas Attila plébános úr szabadtéri szentmisét tartott otthonunk lakóinak 2026.07.29-én. Különleges alkalom volt, hiszen a szentmisét a nagyszülőkért ajánlotta fel, egy-egy szép szentképpel külön

Anna napi mulatság az Idősek otthonában
Bakos József harmónikás és Antal János énekes látogatott el Intézményünkbe 2026.07.27-én, akik Anna nap alkalmából köszöntötték fel régi jó ismerősüket. A meglepetés nagy öröm volt
Hír kategóriák:
- Összes hír
- Felhívások
- Titkárság (Kálvária sgt. 45.)
- Étkeztetés (Kossuth L. sgt. 115.)
- Idősek Nappali Ellátása
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Dáni utca 2.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Kaszás u. 19.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Gáspár Z. u. 8.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Kereszttöltés u. 29.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Kossuth. L. sgt. 115.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Alsókikötő sor 5.)
- Idősek Nappali Ellátása; Étkeztetés (Bölcs u.11.)
- Házi segítségnyújtás (Kálvária sgt. 45.)
- Tanyagondnoki szolgáltatás (Bölcs u.11.)
- Fogyatékosok nappali intézménye (Kálvária tér 8.)
- Támogató szolgáltatás (Kálvária tér 8.)
- Szenvedélybetegeket ellátó egység (Fésű u. 4.)
- Hajléktalanokat ellátó egység (Moszkvai krt.1.-3.; Bajai út 13.)
- Család-, és Gyermekjóléti Központ (Sás u. 1.-5.)
- Család-, és Gyermekjóléti Szolgálat (Sás u. 1.-5.)
- Családok Átmeneti Otthona (Kapisztrán u. 60.)
- Gyermekek Átmeneti Otthona (Kapisztrán u. 60.)
- Családok Átmeneti Otthona – Külső férőhely (Kapisztrán u. 60.)
- Tartós bentlakást nyújtó idősek otthona – Felvételi Iroda (Kálvária sgt. 45.)
- Tartós bentlakást nyújtó idősek otthona (Kálvária sgt. 45.)
- Tartós bentlakást nyújtó idősek otthona (Kálvária sgt. 47.)
- Tartós bentlakást nyújtó idősek otthona (Acél u. 1.)
- Gazdasági egység – Munkaügyi csoport (Kálvária sgt. 45.)
- Gazdasági egység – Számviteli csoport (Kálvária sgt. 45.)
- Gazdasági egység – Üzemeltetési csoport (Kálvária sgt. 45.)
- Gazdasági egység – Élelmezési csoport (Kálvária sgt. 45.)